Sziasztok!

Bementem tegnap este az Aquadepóba, hogy kiegészítsem a mai rendelésemet, és összefutottam egy „rajongómmal”, aki pont ott vásárolgatott a kislányával… Jól esett, hogy felismert. Még jobb lenne, ha csini szőke csajszik üldöznének, a nevemet sikítva, és a bugyijukat hajigálva, de ha nincs más, akkor végső soron beérem középkorúnak tűnő családapákkal is, feltéve, hogy ők viszont nem hajigálják hozzám az alsóneműjüket. Miután elköszöntünk (autogramot nem kért, de nyilván csak lányos zavarában felejtette el), mesmeg körbesündörögtem a boltban, de csak csorgattam a nyálam, mint nagyfater a pipsóban.

Azért csak kukkoltam, mert jókora akaraterővel voltam ellátva, (mármint hogy a nejem látott el vele, élveboncolás és hasonló módszereket helyezve kilátásba, hogy semmit ne vegyek azon kívül, amit megbeszéltünk) így ha nehezen is, de ellent tudtam mondani a csábításnak, hogy bepakoljak még vagy 10 féle követ, gyökeret, palát, palántát, kishalat, nagyhalat és egyéb finomságokat.

Megbeszéltük a kedves eladó hölggyel (Hédinek hívják, és ő a bolt másik tulaja) a másnapi szállítás részleteit, vettem még egy két apróságot (mert nem félek én az asszonytól, én vagyok az erősebb) hazajöttem, és leültem. Ránéztem az órára: fél nyolc. Aztán felálltam. Aztán járkáltam. Vacsoráztam. Lefektettem a gyerekeket. Olvastam. Megírtam két emailt. Ránéztem az órára: háromnegyed nyolc. Akkor már egész biztosra vettem, hogy téridőbuborékba kerültem, ahol az idő tulajdonságai megváltoztak… Gyorsan megnéztem két Star Trek epizódot, hogy kiműveljem magam az ilyesmiből, és sikerült is: Picard éppen valami okosat akart mondani Wesleynek, amikor reggel lett.

...

Délután kettő!

Megjött, megjött, megjött!

Itt van minden, minden amit rendeltem. Gyorsak, pontosak voltak, betű szerint megtartva amít ígértek, nem csalódtam.

Az Atman 3338s-as szőrő brutális: 1500!!! liter vizet forgat meg óránként (még nem próbáltam ki) akkora mint a gyerek ülve, és nagyon komolynak néz ki. Az AKVÁRIUM HATALMAS, sokkal nagyobb, mint elképzeltem. Épp hogy elfér azon a szekrényen, amire szántam. Ebből majdnem baj is lett. Nézi a nejem, nézi nézi, majd aszondja nekem:

- Biztos hogy ez csak 112 literes?

- Persze hogy annyi, nézd, itt a centi, mérjük le: 80x40x40-es, ahogy rendeltük.

- Nekem akkor is soknak tűnik…

Ímádom őt. Simán elhiszi, akár azt is, hogy a tizenhat centi az huszonöt... Húsz év múlva azt is el fogja hinni, hogy azért olyan puha és plöttyedt, hogy ne fájjon… Nem tudom mikorra fog rájönni, remélem soha, de előre félek… Az én drágám általában szelíd és kedves, (és én aljasul kihasználom ezt) de olyan is tud lenni, mint az ördög. A legendája szerint egyszer megríkatta Chuck Norrist is.

Ráadásul kicsit sokallja a költségeket, akkor is, ha a „hobbi-alapból” megy. Arról nem is beszélve, hogy a lakás különböző pontjain mintegy 110 liter vizet pihentetek különféle kannákban és vödrökben… ez se tetszik neki, a fene tudja, hogy miért. Igaz, a kisebbik fiam búvárosat játszott az egyik 25 literes vödörben (ruhástúl), és megint fel kellett takarítani a vizet, de mondtam neki, hogy nézze a dolog jobbik oldalát, este már nem kell a kicsit megfürdetnie…

Persze már máskor is volt, hogy kicsit morogtunk, például a múltkor én csináltam reggelit a srácoknak. Nem volt nagy fakszni, megkentem néhány kenyeret, tettem rájuk mindenfélét, ráraktam nekik egy tálcára, bekacsoltam Scooby-Doot, és mentem, visszabújni az ágyba. Eszembe jutottak a halak is, azokat is megetettem. Gondoltam, visszafekszem még egy kicsit.

Azaz, hogy csak szerettem volna. Aszondja nekem:

- A halaidnak az ubit megmostad, megpucoltad, kimagoztad, előfőzted, a borsót megfőzted, és leszedted a héját, és pürésítetted, a lemezes haltápot morzsolod, a fagyasztott vizibolhát vagy 10 percig mosogatod a csap alatt, a gyerekeknek meg szűk három perc alatt adsz reggelit?!?

Hosszas tárgyalások után, (személyi sérülés nem történt), legalább annyi ideig kell csinálnom a gyerekeknek kaját, mint a halaknak, és kárpótlásul pizzát sütök nekik jövő hétvégére, (ma megtudtam, hogy meghívta négy barátnőjét összesen 7 gyerekükkel, szóval ez elég kemény dolog) cserébe este kilenc után azt csinálok a a szerelmi szabadfoglalkozású  halakkal (ő nem így mondta), amit nem szégyenlek.

Azért olyan nagyon nem aggódom, egy nap sem telt el, és este már ott állt a pult előtt, és pucolta a halucikáinak az ubikát.

Persze őt sem kell félteni, neki is vannak hóbortjai. Például, hogy ő akar lenni a Szuperanyu. Mi ebben a rossz? Hát az, hogy képtelen nemet mondani, ha a gyerekekről van szó. Még az óvónéniknek sem...

Merthogy: ez egy rafkós ovi. Nem kérnek csoportpénzt, nem kérnek rendszeres havi támogatást, nem, ennél sokkal ravaszabbak. Majd havonta-kéthavonta van valami rendezvény, amit kis vásárral kötnek össze, ahol a gyerek és a szülők vásárolhatnak. Csak a poén az, hogy előtte felkérik a szülőket, hogy készítsenek valamit otthon a gyerekkel, amit majd a vásáron eladhatnak. Például a sütivásár: Megveszem az alapanyagot, megsütöm azt a két tepsi sütit, (naná hogy én sütöm meg, cukrásznak tanúltam valaha) amit kérnek, beviszem, és aztán még meg is kell vennem, amit a többi fakezű öszekotyvasztott. De a csúcs a karácsonyi vásár. Ott karácsonyi díszek, és karácsonyi sütik szerepelnek az elvásárban. A nejem persze túl akart tenni mindenkin, így ő kitalálta, hogy hóembereket fogunk gyártani, zoknikból.

Na, akkor fogj egy fehér zoknit, vágd el, töltsd meg rizzsel, kösd el, két helyen, és kész a test. Igen ám, de a fehér zokni , ami sok fél pár van otthon, az bizony fekete talpú, akárhogy mossa a gép, tehát asszony addig nyaggatja embert, (pedig mondtam, hogy Pesten rögtön kormos a hó, ahogy lehull, így sokkal realisztikusabb lenne koszos zokniból a bábú) amíg ember fel nem öltözik, és le nem megy a kínaiba kicsi olcsó fehér zokniért. (150FtX4pár= 1200) Ez pont 8 hóemberre elég. Vágjuk a zoknit, töltjük a rizst. A fene hitte volna, hogy majd fél kiló rizs belemegy abba a zokniba! Persze elfogy, úgyhogy ember lemegy a boltba, hoz még három kilót, mert asszony szépen kéri. (290FtX3kg=870) Kis fekete gombok a szemnek, (forró ragasztópisztollyal ragasztva, két ujj megégetve) nagy répaszínüek az orrnak, (nagylábujj is megégetve, amikor leesett a pisztoly az asztalról) és sapka. Az meg zoknivég, azt hinnénk, jó lesz, amit levágtunk, de az asszony közli, hogy színes kell, mert hogy néz ki a fehér a fehérrel… És az ember megy, és vesz négy pár csíkos zoknit, (200FtX2pár= 400) pedig asszony már nem kimondottan Krúdy Gyula és Jókai Mór által favorizált, ízes, szép szavakkal megtűzdelt, cizellált körmondatokban kéri erre…

Végül három órai megfeszített munka, két összeégett kezem, 3 és fél kilométer boltba szaladgálás és 2500 forint elköltése után (hogy a nappali úgy néz ki, mint ahol Attila hunjai élték ki duhaj hajlamaikat, forró ragasztóba forgatott szöszmöszmackókkal, arról szó se essék) kész a 8 hóemberke. A két gyerek elkunyizott egyet-egyet magának. Elvégre elég kis aranyosak lettek, a buci fejükkel, meg a répa orrukkal. Mármint a hóemberek. Asszony zacskóba pakolta, és bevitte őket az oviba. (még mindig a hóemberekről van szó)

Másnap este jövök haza, az asztalon vagy 20 pár fehér zokni, csíkos zokni, gomb, ragasztó, 10 kiló rizs…

Kérdezem:

- Mi az haragos francnyavalya ez, azt hittem ezen már tegnap túlestünk?!

- Igen, de az óvónéniknek annyira tetszett, hogy ők megvették mindet, és most arra kértek, hogy csináljak még többet…

- Még? És mégis mennyiért vették meg? (Itt lelki szemeimmel már láttam, mekkora biznisz lehet ebből, tízezerszámra gyártani a zoknimanókat...)

- Hát mint a többi, ott minden 100 forintért megy…

Jaj.

Szóval ma délután elment dolgozni, én meg most itt ülök, és remegek a türelmetlenségtől, mert bár szavakkal meg nem ígérte, de pillantásokkal nyilvánvalóvá tette, hogy fiatal életemnek vége szakad, ha nélküle merek belekezdeni az akvárium berendezésbe, mert ő is él-hal ezekért a pikkelyes kis vacakokért...

Verdosur